A hónap magyar kisebbséget érintő, politikai-közéleti vonzatú fejleményei között két, nagyobb visszhangot kapó momentumot érdemes kiemelni. Boris Kollár parlamenti házelnök és a Sme rodina koalíciós párt vezetője a televízióban jelentette ki, hogy Orbán Viktor az orosz elnök, Vlagyimir Putyin segítségével „felparcellázhatja” Szlovákiát. A házelnök szavai ellen politikusok tiltakoztak, valamint egy kisebb demonstrációra is sor került a szlovák parlament előtt. Hasonló indulatokat váltott ki Soltész Árpád publicista írása a magyarországi választások kapcsán, mely áthallásos módon területfoglaló háborút és népirtást jelzett előre a magyarok lakta régiókban – Soltész a közszolgálati Pátria rádióban is kifejtette nézeteit.

Boris Kollár szerint Magyarország Szlovákia felparcellázására készül

A szlovák sajtóban korábban is több alkalommal bemutatott orosz-magyar párhuzamot alkalmazva[1] Boris Kollár házelnök is megszólalt. A harmadik legerősebb koalíciós párt, a Család Vagyunk (Sme rodina) elnöke a Markíza hírtelevízióban kijelentette: „Nekünk is van itt egy szomszédunk, ahol valamiféle Nagy-Magyarországról álmodoznak, a százéves Trianont nem ünneplik, hanem gyászolják, ingatlanokat vásárolnak nálunk, pénzt különítettek el, hogy itt termőföldet vegyenek, útleveleket osztogatnak nálunk. Ez nem tréfadolog.” Kollár szerint valós veszélye van annak, hogy amennyiben a szlovák nyilvánosság elnézi a jelenséget, „Putyin Orbánnal közösen majd felparcellázza Szlovákiát is.”[2] A kijelentések kapcsán tiltakozott a magyar külügy, a magyar politikai képviselet, valamint civil aktivisták kis csoportja is. [3] [4] [5] Kollár nem reagált a fejleményekre, további kijelentéseiben azonban nem használta a párhuzamot.

Újságíró: Rozsnyó lehet a következő Bucsa

Áprilisban éles visszhangot váltott ki Soltész Árpád magyar nemzetiségű újságíró az ország egyik legnépszerűbb csatornájának számító Joj televízió weboldalának publicisztikai szekciójában megjelentetett cikke.[6] Soltész a magyarországi választások kapcsán kifejtette, „az ország mentális, társadalmi és politikai szempontból is Oroszországba illik a nyugat helyett.” Az újságcikk konklúziója, miszerint Szlovákia a saját bőrén tapasztalhatja majd meg a népirtást, méghozzá korábban, mint azt beismerhetnék – Rozsnyó és Pozsony lesz az új Bucsa és Mariupol. A Szövetség MKP-platformja az újságírót nem nevesítve tiltakozott Soltész meghívása ellen a szlovákiai magyar közszolgálati Pátria Rádióba, miután az adásban kleptokrata fasizmusnak nevezték Magyarországot.[7] Soltész kijelentései ellen két polgári beadvány is született, Komáromban, illetve Szencen jelentették fel nemzetgyalázás címén.[8]

A kormányhivatal összeadná a népszámlálás nemzetiségre vonatkozó válaszait

A két nemzetiségi kategória eredményeinek összeadását javasolja a Nemzeti Kisebbségekért és Etnikai Csoportokért Felelős Bizottság a népszámlálást követően. A javasolt módszertan értelmében a magyar nemzetiségű lakosság szlovákiai számaránya 8,4 százalék lenne a 422 ezer elsődleges és 34 ezer másodlagos magyar nemzetiségű lakos összeadásával. Így a gyakorlatban öt magyarok lakta község kúszna a tizenöt százalékos számarány fölé, amely lehetővé tenné a hivatali nyelvhasználatot. A pontos részleteket egy kormányrendeletben dolgozzák ki.[9] [10]

Egyéb fejlemények

A Pozsonyi II. Járás bíróság újra elnapolta a Beneš-dekrétumok alapján elvégzett földelkobzásokról való döntést. Vincze Loránt EP-képviselő szerint a konfiskációk miatt elvben akár kötelezettségszegési eljárás is indulhat Szlovákia ellen.[11] A magyarok lakta régiók közül elsősorban Közép-Szlovákia területeit érinti hátrányosan a bírósági reform és a járási bíróságok rendszerének átalakítása.[12] Drégelypalánkot és Ipolyhídvéget is összekötik egy újabb Ipoly-híddal.[13] Négyezer aláírást gyűjtöttek össze Füleken a helyi vasútállomás megőrzéséért.[14] Csak szlovákul adták ki a Szép magyar beszéd verseny okleveleit.[15] Tizennegyedik Szlovákiában elismert kisebbségként a vietnami közösség is szeretné magát beregisztrálni.[16]


[1] Bővebben: „Magyarként Szlovákiában” februári és márciusi jelentések

[2] https://ujszo.com/kozelet/boris-kollar-magyar-revizioval-riogat

[3] https://rtl.hu/belfold/2022/04/11/visszaszolt-a-magyar-kulugy-a-szlovak-parlament-elnokenek-a-21-szazadban-elunk-menczer-tamas

[4] https://felvidek.ma/2022/04/szovetseg-boris-kollar-vonja-vissza-szavait-es-kerjen-bocsanatot/

[5] https://ma7.sk/aktualis/gyer-erdeklodes-mellett-zajlott-az-elmult-hetek-soviniszta-kirohanasai-miatt-osszehivott

[6] https://plus.noviny.sk/673329-komentar-arpada-soltesza-putinovske-madarsko-musime-izolovat-inak-bude-dalsia-buca-v-roznave

[7] https://ujszo.com/kozelet/az-mkp-tiltakozik-amiatt-hogy-orbant-kleptokrata-fasisztaztak-a-radioban

[8] https://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2022/04/26/korkep-sk-exkluziv-akar-bortonbe-is-kerulhet-a-nemzetgyalazo-arpad-soltesz-a-naka-ma-vizsgalja-a-felvideki-magyarok-beadvanyat/

[9] https://ujszo.com/kozelet/osszeadodhatnak-a-nemzetisegre-es-egyeb-nemzetisegre-vonatkozo-eredmenyek

[10] https://ma7.sk/aktualis/osszeadodhatnak-a-nepszamlalas-nemzetisegekre-vonatkozo-eredmenyei

[11] https://ujszo.com/kozelet/megint-nincs-dontes-benes-ugyben

[12] https://ma7.sk/aktualis/elfogadtak-a-birosagi-reformot-mutatjuk-hogy-erinti-a-magyarlakta-jarasokat

[13] https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220420/ujabb-ipoly-hid-epul-magyarorszag-es-szlovakia-kozott-540283

[14] https://ma7.sk/aktualis/negyezer-alairas-a-vasutallomasert

[15] https://ma7.sk/aktualis/egy-sullyedo-jeghegy-csucsa

[16] https://parameter.sk/hivatalos-kisebbsegge-szeretnenek-valni-vietnamiak-szlovakiaban