Jogsegély és a szlovákiai magyar kisebbségi jogok általános helyzete

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és a Jogsegélyszolgálat podcastsorozata első évadának záróepizódjában az intézménnyel kapcsolatos személyes benyomások és élmények, valamint a kisebbségi jogok általános helyzete kerül elő. A műsor két vendége Szekeres Klaudia, a Jogsegélyszolgálat koordinátora, valamint Horony Ákos, az intézmény munkatársa.

Klaudia két hónappal a Jogsegélyszolgálat megalakulását követően, egy vágsellyei bemutató előadás meghallgatása után csatlakozott, a felvidéki magyarságot ebben az időszakban megmozgatta a Fico-kormány által szigorított államnyelvtörvény és a kilátásba helyezett bírságok – melyek végül teljesítették rejtett céljukat, hiszen a központi, állami nyomásgyakorlás miatt kialakult egy óvatos társadalmi légkör. Az intézmény tevékenységéhez és fejlődéséhez Tóth Károly járult hozzá a legnagyobb mértékben, majd több haláleset, a Covid-járvány és a társadalmi kezdeményezések visszaesése megfékezte a lendületet.

A kisebbségi jogokkal való szakmai törődésnek több haszna is van – jogainkkal az élet több területén is élhetünk, a magánszférán túl a hivatali ügyintézésben is. A nyelvhasználat egyéni döntés folyománya, nem pedig egy feltétel az érvényesüléshez. A kisebbségi szabályok betartásában a legnagyobb akadályt az állam és a hatóságok passzív ellenállása jelenti: a Jogsegély vezetőjének tíz évig tartó pereskedést követően sikerült eredményesen lezárni a magyar nyelvű, de nem, vagy nem helyesen kitöltött anyakönyvi kivonatok ügyében zajló folyamatot. A törvényi módosítások és az állami gyakorlat megváltoztatása hosszú ideig tarthat, sokszor függ a politikai akarattól.

Az egyes államok kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó szabályai eltérhetnek egymástól, de inspirációt is adhatnak. A jogvédelemben új helyzetet idézett elő az orosz-ukrán háború: a kisebbségek kérdése háttérbe szorult és Ukrajnában eleve elégtelennek bizonyultak a szabályozások. Míg a jugoszláv háború esetében kimondottan a kisebbségvédelmi intézkedések fontossága került az előtérbe, jelenleg pont ellentétes hatású reakciókat figyelhetünk meg. Az érdekérvényesítést tovább nehezíti, hogy a nyelvhasználati jogok érvényesítése egyfajta küzdelemként jelenik meg. Ezt a folyamatot a polgári aktivizmus intenzív szakasza tudta befolyásolni a '10-es évek elején, mikor az aktivisták olyan ügyeket is felvállaltak és provokatív kérdéseket feltettek, melyeket magánemberek a példastatuálástól vagy láthatóságtól félve nem akartak, nem tudtak.

A szlovákiai intézmények hozzáállása a kisebbségi jogokhoz többnyire passzív, illetve óvatosan akadályozó. Sokszor problémát okoz a potenciális visszalépések észlelése is a jogvédelem terén, ugyanis a minisztériumokban nincs szakértői kapacitás a hasonló vonzatok felmérésére, a gyakorlatban azonban megtörténnek a negatív változások – mint például a médiatörvény esetében a parlamentben, egy utolsó pillanatban benyújtott képviselői módosítás kapcsán.

Léteznek olyan ügyek, melyekre meghívott vendégeink kimondottan büszkék. Szekeres Klaudia számára inspirálónak bizonyult a '10-es évek elején aktivistákkal kialakított élő kapcsolat, amelyet akár a jogászi munka antitézisének is fel lehet fogni – látható kimenetekkel, gyors előrelépésekkel és szokatlan megoldásokkal. Szintén pozitívan értékeli az anyakönyvek ügyében elért fejleményeket. Horony Ákos esetében a '10-ben megírt és széles körben terjesztett nyelvhasználati útmutató, a velemjaro.sk alkalmazás, valamint a közlekedési táblákról alkotott törvény számított pozitív inspirációnak.